2013. május 21.

VP lista a Könyvhétre

Mint a cím is mutatja végre napvilágra került a várva várt lista, hogy mik is jelennek meg a Könyvmolyképző kiadótól a Könyvhéten.

Mielőtt jönne a teljes lista még pár mondat tőlem.

Annyira vártam ezt, és örülök is neki, de sajnos elég nagy veszteség ért ma emiatt nem is igazán tudok örülni neki, és nemtudom a Könyvhétre feljutok e majd, amit ezért mégis szeretnék, ha másnak nem egy kis gondolat és figyelem elterelésnek, és most az olvasás is olyan lesz nekem.

Most még inkább az olvasásba menekülök szerintem, és igyekszek kicsit örülni a listának, amitől más helyzetben kiugranék a bőrömből. De ti örüljetek neki és lehet válogatni. Én is átnéztem és persze akadt néhány aminek örülni szeretnék és fogok :)

Főleg, hogy nemrég a gondok és minden elől Rachel Vincent vérmacskáinak világába menekültem a Könyvfesztiválon beszerzett Pride személyében és ki is olvastam.

Sokat nem tudok és akarok most erről de hétvége felé akarok írni majd róla, addig is nekem ez is nagyon tetszett, és mint mindig 'jó kis' vége lett. És ahogy nemrég letettem a könyvet -  és az este nézegettem hány rész is lesz még, milyenek lesznek a borítók - gondoltam arra, hogy remélem mielőtt még idén kijön itthon a következő része aminek a címe Pray lesz.

Erre mit látok a könymegjelenési listán?
PREY MEGJELENÉS ELVILEG A KÖNYVHÉTEN!!!!

Hát először azt hittem rosszul látok, és tuti, hogy ezt az én angyalom küldte ma nekem, hogy legalább egy picit felvidítson és egy ici picikét sikerült is. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar jön is a következő, mindenesetre örülök neki, és köszönjük a kiadónak.

Íme a borítója is és a listán van a link ahol bővebben lehet olvasni róla. Imádom ennek a sorozatnak a borítóit :)





Lesz még persze amit várok és meg is veszek majd, egyet biztos mégpedig Jennifer Armentrout - Obszidián című könyvét ami szerintem még tetszeni fog, de erről is olvashattok. 

Nem is szövegelek tovább íme a lista amit köszönünk a Könyvmolyképző Kiadónak :


2013. május 19.

Federica Bosco - Szerelmem egy angyal

Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé hasznavehetetlen.
Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába. Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is tűnik egyszerű halandónak, inkább egy angyalra hasonlít.
Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. Arra pedig pláne nem készült fel, hogy amit a sors egyszer már nekiajándékozott, azt el is veheti tőle.
















 


Sajnos egy újabb könyv ami nem éppen nyerte el a tetszésem.
Noha a címből akár arra is lehetne következtetni, hogy angyalok lényleg lehetne benne nekem mégis volt egy olyan sejtésem már akkor amikor megláttam a könyvet, hogy nem éppen konkrétan az angyalokra gondol. Hát a sejtésem bejött, ugyanis semmi természetfeletti, szárnyas angyalkák nincsenek a történetben. Oké ezzel még nem is lenne gáz. (annyira :D )

A történet a 16 éves Mia szemszögéből olvasható akiről már a fülszövegben kaptunk egy két jellemzőt. Nem mondom, hogy nem volt szimpatikus de néha nekem sok volt.
Már az elején amikor egy kis álmodozásban volt a barátnőjével és azt olvashattuk és amihez Robert Pattinsonnak is köze volt, hát ott kész voltam.
Egy lányt ismerhetünk meg a személyében akinek úgymond két nagy szerelme van. A balett és a barátnője bátyja, Patrick.
A tánc iránti imádatáról olvashatunk és igaz az ilyen részeket ami a balettről szóltak jól megvoltak írva és szerettem, de a legtöbb esetben az ez miatt kialakul konfliktus volt a főszerepben ami egy idő után sok és idegesítő volt. Összevesztek, kibékültek, de így se oldódott meg a dolog, hiszen mint említik Mia édesanyja nemtudná megfizetni a drága iskolát, és jobb, más életet akar a lányának.
Ezen fut az egyik szál, a másik természetesen a szerelem. A mint már említett barátnő bátyjába Patrickbe.ml
Ami őt illeti én keveselltem a történetből. Megtudtunk róla egyet s mást, de nem valami sokat. Tudjuk mivel foglalkozik és, hogy ez mivel jár így hol itt volt hol nem. Én keveselltem őt szerepelhetett volna többet nem csak úgy és annyit ahogy.
Ami a romantikus szálat illeti, néhány csók és ölelések bár ez ide szerintem jó volt, aranyosak voltak és szerettem azokat a részeket.

Ami a végét illeti volt ugyan egy utaló mondat rá a fülszövegben engem mégis nem mondom, hogy meglepett, csak reméltem valami mást. Valami jobbat.

Összességében nem volt rossz, de nem is egy nagy szám. Annyira nem vett le a lábamról voltak részek, pillanatok amikért szerettem. Az említett romantikus részek és a balettos jelenetekért, de például a sok balhés rész anyuval nekem sok volt.Mondjuk ki jobbat vártam. Bár nem is annyira a történetbe hanem inkább a borítójába szerettem bele.
Azt nagyon tetszik, találó és árulkodó is picit jól megcsinálták, de a történet már közel sem ennyire tetszett.

Nemrég beszélgettünk Kellyvel, de már előtte is miután kiolvastam felmerült bennem, hogy nem valószínű, hogy érdekelni fog a folytatás és azok után, hogy beszéltünk szinte már biztos is vagyok ebben.
Nálam a vége tette be a kaput, ha az nem olyan amilyen akkor még kíváncsi lettem volna a többire is, de így ilyen véggel nemtudom, hogy lehetne még jó a történet.

Bár lehet, hogy végül a kíváncsiság győz majd, de nem olyan formában, hogy meg is vegyem a könyvet. Marad a net, vagy a kölcsön verzió de így nem hiszem, hogy költök a továbbiakra. És sajnos egy újabb könyv ami nem éppen volt találó választás.

Végül egy kép az eredeti borítótól: (az itthoni szerintem sokkal jobb)





Értékelés:          
 



2013. május 18.

Katee Robert - Rossz ágy, jó pasi

Elle Walser pedáns és hozzáértő művészeti koordinátor, ám a csábítás nem az erőssége. Már hónapok óta próbálja meghódítani a főnökét, de hiába. Ráadásul az anyja állandóan össze akarja boronálni mindenféle „jó partival”. Elle kétségbeesésében briliánsnak ígérkező tervet kovácsol: vásárol néhány dögös fehérneműt, és bemászik a főnöke ágyába. A számításába azonban hiba csúszik… véletlenül egy szexi idegent csábít el.

Az éjszaka császárának, Gabe Schultznak nem sok hiányzott, hogy élete legjobb szexuális élményében legyen része. Milyen kár, hogy az izgalmas, forróvérű szőke összetévesztette Gabe-et a bátyjával, és lelépett, mielőtt befejezhették volna, amit elkezdtek. Bár a nő sznobériája igencsak lehangolta, Gabe nem az a fickó, aki feladja, ha valamit el akar érni. És ő Elle-t akarja. A kérdés csak az: van-e esélye rá?

 


Először is mielőtt picit jobban belemennénk a dologba bár lehet,hogy annyira sokat nem is akarok regélni a könyvről, mert ez sem éppen olyant lett mint amit vártam, vagy amire számítottam. 
Nem mondom, hogy olyan rossz lett mint a Meztelenül mert nem, de csupán egy két pici fokkal sikeredett talán jobbra. 

Jöjjön akkor először pár dolog magáról a történetről. 

Picit fentebb lehet is olvasni a fülszöveget amit elolvasva én úgy voltam vele, hogy biztos, hogy tetszeni fog. Annyira nem is azzal volt a baj, hogy a történet, hogy lett megírva mert az összességében nem lett rossz. Elle és Gabe egy ágyba keverednek egy tévedésnek hála és így ismerkednek meg. A nő kezdeti ellenszenve a férfi iránt persze idővel elmarad és a vonzalom veszi át a helyét amit ha nem is vallott be Elle az elejétől fogva ott volt köztük.

Ez így még jól is indult és mint mondtam a történet jó lett eltekintve nem kevés nyelvi hibától. De erről picit később. A történetnél maradva az alapjában tetszett, rendesen megismerkedtek belepillanthattunk a szereplők életébe, gondolataiba nem olyan lett mint az említett Meztelenül című könyvbe, hogy akkor rögtön fejest ugrunk a dolgokba, igaz az elején igen hiszen rögtön egy ágyban kötöttek ki, de itt pont ez volt a lényeg.

Ezért tetszett is a történet, bár nekem a fordítás rontott rengeteget rajta, sőt szinte az miatt lett élvezhetetlen. Mit ne mondjak elég gyatra lett. Bocsánat, de ez így látom.
Jó lett volna a történet is, jól megírva de ezzel a fordítással teljesen tönkre vágták. 
Komolyan a szó használat is hát rengetegszer csak pislogtam, hogy mi van és próbáltam én, hogy akkor rendesen magyarul ez mi is akar lenni?

Ezzel voltak többnyire csak gondjaim, de majd látja aki olvassa majd,vagy csak engem zavart ez ennyire? Lehet. 

Egyébként a történet jó volt, bár én kicsit több gubancot tettem volna talán bele ezen a téren nem volt valami kreatív az írónő szerintem, de lehet, hogy ez is csak nekem tűnt fel. A karakterek szimpatikusak voltak összességében, főleg a megismerkedésük tetszett. Persze a borítón jelzett 18-as karikához híven az erotikus jelenetek sem hiányozhattak. 

Nem is tudom mit írhatnék még, lehet ebből is látszik, hogy annyira nem vett le a lábamról a könyv, hogy ódákat zengjek róla. 

Számomra olyan egyszer elolvastam és ennyi elég is volt. Így utólag, hogy már tudom mit kaptam azért a nem kevés 3500 Ft-ért biztos nem adtam volna ennyit ki érte. Hát így jártam, nem lehet mindent imádni, bár szerencsére ritkán futok ilyenbe bele,de ilyennek is lennie kell.

És magáról a könyvről pár mondat. A borítója nem lett rossz, de én nem dobtam el az agyam tőle. Én megmondom őszintén lehet,hogy kicsit vastagabb könyvre számítottam, főleg mert a kiadó könyvei nem éppen olcsóak. De oké még így is vastagabb lett mint a Meztelenül. És ahhoz hasonlóan itt is jött a végén a meglepi. 

Egyszer csak vége lett a könyvnek én meg csak lestem mert ki tudja még vagy 36 oldal volt hátra. Igen ám, de ez megint már egy másik könyvből volt részlet. Hát csak pislogtam megint. Bár gondolhattam volna, mert valamit kellett beletenni, hogy vastagabbnak tűnjön a könyv. Ez miatt szintén rontott az összképen a dolog, nem is kicsit. És mivel nem egy hasonló kategóriájú Ulpius kiadós könyvet várok még, szerintem kétszer is meggondolom kiadjak e érte ennyi pénzt. 




Értékelés:          
 



2013. május 5.

Nalini autogramm :))

Éppen a kis vitrinemben pakolásztam mikor megakadt a szemem ezen a kártyán amit nagy becsben tartok és amit imádok.

Mint a kép is mutatja, és már ha csak a szerző nevét nézitek ismerős lehet. Aki ismer tudja, hogy hatalmas rajongója vagyok Nalini Singh írásainak, főleg az itthon is megjelent Angyali vadász sorozatának.
Nagy szerelmem Raphael arkangyal és persze a sorozat Angyalkard című kötetének főszereplője a vámpír Dmitri. Ő az én Sötét hercegem :)  vagy ahogy Illium mondaná : (az egyik kedvenc idézetem) :))

"– Harangvirág – idézte fel az Erotique-ban hallott szót. – Cuki név.
– Én Dimitrit Sötét Nagyúrnak hívom.
(…) – Most pedig, cuki Harangvirág – lassan tovább simogatta Honor bőrét –, mondd el a Nagyúrnak, mit tudtál meg. "


Szóval a lényeg Lupi barátnőm és Gretty tavaly nem akárhol jártak, hanem Bécsben és találkozhattak személyesen az írónővel. És itt jön ismét, hogy örök hálám nekik amiért gondoltak rám ugyanis az Angyalkard ottani borítójának képével kaptam egy kártyát névre szóló autogrammal :))) imádom!!!


Lexi Revellian - Remix

Caz Tallis éli álomszerű életét, hintalovakat restaurál londoni műhelyében. Egyszer csak a rongyos, ám karizmatikus Joe és kutyája bukkannak fel a teraszán, és Caz akaratlanul belecsöppen egy rocksztár három évvel azelőtti halálának nyomozásába – egy megoldatlan ügybe, amit a rendőrség már lezárt. Valaki kész gyilkolni, hogy megelőzze az ügy újbóli megnyitását. Caznek kell kinyomoznia, ki az, ám időközben lehet, hogy a szerelem elhomályosítja az ítélőképességét.

 

Először is mielőtt bármibe is belekezdenék, igaz ő lehet, hogy nemtudja, de ezért köszönet MFKatának. Ugyanis még a Könyvfesztivál előtt nála bukkantam rá erre a könyvre. 
Lehet, hogy előtte láttam már, de szerintem ha nála akkor nem olvasok róla szerintem ezer százalék, hogy a kezembe nem vettem volna. Szóval köszi Kata. :)

 Egy megoldatlan gyilkosság, egy vonzó idegen, és az igazság keresése. . .

Azt hiszem már ez az egy mondat is sokat elárul miről is szól a történet és még a fülszöveget sem kell elolvasnod. 
Az igazság az, hogy én imádom az ilyen típusú könyveket is, noha mi tagadás az utóbbi időben nem sok ilyenre bukkantam és nem is olvastam ilyesmit. Ami elég nagy hiba. Főleg mert néha mivel javarészt vagy mondjuk úgy elég sok olyan könyvet olvasok amiben természetfeletti lényeg és hasonló dolgok vannak és néha jól jön egy úgymond szimpla normális történet amiben senki nem alakul semmivé és hasonlók. 
Az utóbbi időben nálam ezt néhány romantikus és az erotikus történetek jelentették és el is felejtettem milyen jók is az ilyen könyvek is. 

De szerencsére a fesztiválon sikerült egy két ilyen nagyon jó kis könyvet beszerezni. 

Már az imént említett mondat is sejtette, hogy tetszeni fog a könyv. Egy gyilkosság amit ugye ki kell nyomozni, nem hiányozhat természetesen a jóképű pasi sem és a hozzá tartozó szerelmi szál  és máris kész egy jó történet. Noha azért mégis volt egy picike valami amit hiányoltam belőle. De kezdjük is az elején. 

A főszereplőink igen érdekes módon ismerkednek meg, hiszen Caz nyugodt mindennapjait élő fiatal nő akinek legalábbis számomra nem is inkább furcsa hanem meglepő szakmája van ugyanis különféle egyedi hintalovakat készít. Ekkor egy napon toppan be az életébe egy férfi egy kutya társaságában akit Caz Ricknek ismer meg, és akiről elég hamar kiderül, hogy nem az akinek mondja magát és igencsak furcsa múlt áll mögötte. 

Így rögtön az említett gyilkossági ügy nyomozásába csöppen bele a főszereplőnőnk az oldalán egy rejtélyes ugyanakkor nagyon is vonzó és jóképű férfival együtt. 
Mint sejteni lehet persze a fő szál mellett ami a gyilkosság kiderítését akarja felgöngyölíteni a romantika sem hiányozhat. 
Ami az úgymond bűnügyi szálat illeti annyira sokat gondolkodtató nem volt, hogy ki is lehetett legalábbis például egy általam korábban olvasott történet ilyen szempontból jobban lekötött mint ez. Nem volt rossz, de annyira mégsem ragadott magával mint ez a bizonyos másik mű,hogyha éppen van egy kis időm vagy amíg leteszem a könyvet azon töprengjek, hogy akkor ki is és mi is történik itt. 

Persze akadt amin lehetett kicsit töprengeni, de számomra annyira hűű de nagyon izgalmas nem volt. A karakterek szimpatikusak voltak és végül is összességében jó kialakított kis történet volt de számomra olyan egyszer olvasós. 
Igaz ami picit furcsa volt számomra, vagy már lehet, hogy az agyamra ment a sok 18 karikás erotikus történet de mivel a könyvre rá is van írva, hogy felnőtteknek ajánlják kicsit nem is tudom talán nem mondom, hogy véresebbre de nem volt egyáltalán szerintem semmi olyan a könyvben amiért egy ilyesmi bűn ügyes nyomozós könyveket kedvelő fiatalabb ne olvashatná el. 
Ehhez tenném hozzá a 18 karikás dolgot illetően, hogy ezen a téren én picit többet vártam. Oké persze egy nem egy ilyen könyv nem is vártam, hogy tele legyen erotikus részekkel, de mivel sejthető volt, hogy azért valami ilyesmi szál lesz benne jócskán lestem és rendesen borultam is rajta, mikor ugye eljött a pillanat a két főszereplő között amire vártunk és kapunk egy olyan jelenetet amiről lehet, hogy gáz de nekem az egyik kedvenc telenovellám jutott eszembe róla. Igen a Csacska angyal. Igyekszem nem lelőni semmit, de ha elolvassátok szerintem rájöttök mire gondolok. 
Hát én őszintén megmondom picit csalódtam ebben. Vártam, hogy végre történjen valami köztük és mikor végre jönne egy ilyen részt kapunk. Hát komolyan csak nevettem rajta, mert annyira nem illett bele. 

Igaz, hogy tetszett a történet összességében de annyira mégsem ragadott magával ettől függetlenül nem mondom, hogy rossz volt de ez nálam rontott kicsit a dolgon. Ahogy összességében nézzük a történetet, ahogy a fülszöveg és az a mondat alapján várnánk a romantikus részhez úgymond nem egy ilyen illett volna. Nem mondom, hogy legyen egy mit tudom én 21 karikás rész vagy ilyesmi, de ez ehhez túlságosan gyengére sikerült nekem, nem illett ebbe a történetbe. 

Bocsánat ha kissé kuszán írtam le, remélem a lényeg lejön belőle és annyira nem lövöm le a dolgokat de nem pont egy ilyen részre számítottam. Gyilkosság, sötét múltak, nyomozás és akkor bejön egy ilyen jelenet.Hát ez van ez ilyen lett. 

Olvasni egyébként jó volt, főleg a sok természetfeletti után egy picit úgymond "normális" történetet olvasni. Régen nem olvastam ilyesféle történetet és el is felejtettem milyen jók tudnak lenni ezek is. 

Szóval nyugodtan ajánlom mindenkinek, nem vagyunk egyformák lehet, hogy másnak nem lesznek ilyen gondjai és be fog jönni neki, noha nekem ezt a kis részt leszámítva tetszett és örülök, hogy Katánál rábukkantam és beszereztem. 

Egy kellemes meleg napon a Kopaszi gáton a barátnőmmel jó kis olvasmánynak bizonyult. 

Ami a borítót illeti nekem nagyon tetszett és találó is volt ami a történetet és például a főszereplőnő karakterét illeti. És hála ennek a könyvnek a Könyvmolyképző kiadó eme Grand Selection - Fekete macska logóval jelzett könyveit is figyelni fogom :)




Értékelés:          
 

2013. május 2.

Julie Kenner - Forró rabság

Egy férfi, aki mások szenvedélyével játszik…
Egy nő, aki belemegy a játékba, de nagy árat kér érte…
Damien Stark sportolóból lett milliárdos, akinek nem sokan mernek nemet mondani.
Nikki Fairchild az egyetlen nő, aki felkorbácsolja a szenvedélyét.
Milyen titkokat rejteget Niki, az egykori szépségkirálynő?
És milyen démonok üldözök Starkot?
Ki bírja tovább ezt a kíméletlen játékot?




Egy újabb igencsak erotikus témájú sorozat. Úgy tűnik a Fifty Shades trilógia sikere óta egyre több ilyen jön ki. Én bevallom azt imádtam és az utána megjelenő Crossfire sorozatot is.
Igaz mint írtam is nem olyan régen volt egy nem éppen pozitív véleményű ilyen könyv amiről szintén írtam.
Mit ne mondjak nem kicsit tartottam ettől is, de valahol legbelül ha lehet ilyet mondani nemtudom miért biztos voltam, vagy talán csak reménykedtem, hogy ez jobb lesz mint Raine Miller - Meztelenül című könyve.

És ha netán valaki szintén küzd ilyen gondokkal akkor megnyugtatom, hogy legalábbis nekem ez elnyerte a tetszésem. Na de annyira ne szaladjunk előre.

Olvasható is fülszöveg, amiből ugye már látszik és sejthető milyen típusú karakterekről olvashattok legalábbis ami a férfi főszereplőt illeti.
Picit kitérve rá, Damien Starkra meg kell jegyezzem akárcsak az elődeinél a szintén hatalom és irányításmániás fickóknál itt is lett egy újabb kedvenc nevem. Na lehet például sőt biztos Christian vagy Gideon karaktere jobban bejön a neveiket imádom.
Eszméletlen jól kitalálták őket itt van ugye ugyanebben a témában nekünk Christian Grey, Gideon Cross, Ethan Blackstone és most már Damian Start is. Jómagam is írogatok és tudom, hogy sokszor voltam bajba pasi nevekkel de ilyen jól csengő neveket sose sikerült kitalálnom. Na jó, hagyjuk az én név mániámat és térjünk a lényegre.

Maga a történetről is sejthető, hogy hasonló mint az elődje/i. És ebben van is valami, ezzel nemhiszem, hogy nagy titkot lövök le vagy ilyesmi ha azt mondom van némi beütése a társaiból.

De kezdjük az elején. Szerencsére számomra már az első oldalak után jött a megnyugvás, hogy nem olyan reménytelenül rossz mint a Meztelenül volt. Már ennek örültem, sőt. A történet a főszereplő Nikki szemszögéből olvasható és meg kell mondjam nekem szimpi volt ahogy mesélt a csaj, közel sem volt olyan rossz mint az említett másik könyvben sőt. Már az elejétől bírtam őt. Nem egy olyan naiv, ártatlan kislányka hanem azért egy olyan csaj akit nem kell félteni és jó kis dumája van és nem mellesleg ahogy belepillanthattunk a munkájába is még okos is.

És ugye nem hiába habarodik bele a mi irányításmániás milliárdosunk.

Nekem Damien túlságosan is Christian Grey koppintás akart lenni,de végül közel sem lett egy Christian. Ugyanaz az irányítás és hatalom mániás aki megszokja, hogy mindent megkap és persze nem utolsó sorban veszettül jóképű és akiért minden nő odavan. Nekem ez már nem volt újdonság, egyszer olvashattunk egy ilyen férfiról ahol meg is szerettem, de itt így jóformán egy ugyanolyan, vagy ugyanolyannak tervezett pasi már nekem nem nagyon jött be.

Igaz nem tagadom Nikkivel helyesek voltak. Különösen tetszettek a kettejük pillanatai főleg a könyv elején amiben Igen amiben még nem volt szex. Ahogy húzták egymás agyát és eljátszottak a másikkal és nem az, hogy na akkor rögtön ugorjunk az ágyba, vagy éppen hol estek egymásnak.

Persze az ilyen részek sem hiányozhattak, de emellett kezdhettünk megismerni a szereplőket, és főleg a már említett múltjukat. Ami ezeket illeti Nikkiről többet tudhattunk meg, míg gondolom Damienről az elkövetkezendőkben hallunk majd többet.

Egy  némelyik mellék szereplő is nagyon szimpatikus volt, aztán majd kiderül kiről hallunk még, mit tartogat számunkra az írónő. Biztos lesz még, hiszen ezt inkább amolyan bevezetőnek mondanám, és szerintem az igazi főleg ami a bonyodalmakat illeti azt a következő két részre tartogatja majd az írónő.

Minden esetre összességében tetszett,és szerencsére olyasmi lett mint amilyenre számítottam és utólag is bocsánat ha sokat hasonlítottam a korábbi ilyen könyvekhez de az azóta megjelent ilyen típusú könyveket szerintem akaratlanul is ehhez hasonlítjuk. Nálam az említett két ilyen első sorozat a favorit, de azért örülök, hogy ebben nem csalódtam (annyit).

Akadtak persze dolgok amik a hasonlóság miatt nálam picit lehúzzák az értékelést, de mégsem annyira mint a korábban olvasott ilyen könyvnél. Nem volt rossz, főleg mert szerencsére akadnak jó pontos részek is amik tetszettek és javítanak nálam az összképen úgymond.

Azért a hasonlóságok ellenére szerencsére akad mind a szereplők múltjában, magában a történetben is eltérés és a karakterekben is. Ami biztos, hogy a következő és a harmadik része is a polcomon lesz, és kíváncsian fogom várni,hogy alakul Nikki és Damien története.

Ami pedig a borított illeti nálam az kapja a maximum pontot nekem nagyon tetszik, és aki olvassa hamar meg is érti miért is ez a borító :)

Íme a teljes sorozat, és a következő két rész:


Utólag egy kis információ amiért köszönet az Athenaeum kiadónak : A sorozat következő részeinek megjelenésével kapcsolatban: Szeptember végére a 2. december elejére a 3. rész érkezik majd amit én nagyon kíváncsian várok :)



Értékelés:          
 

2013. május 1.

Könyvlistám

A fejléc alá  az Én könyvlistám menübe felkerült nagy nehezen a teljes lista a könyvecskéimről :D :) és meg milyen hosszú a lista amiket be kellene szerezni :))