2014. november 22.

Rachel Vincent Shift – Változás

Nem könnyű az első női vérmacska-végrehajtó élete. Gyűlnek a hegek, gyűlnek a tapasztalatok. A magánéletem? Bonyolult. A testvérem halála és az apám elleni eljárás óta legfeljebb a további vérontást akadályozhatom meg. A falkánkat azonban egy seregnyi dühös mennydörgőmadár támadja meg – és talán csak úgy kerekedhetünk régi ellenségünk fölé, ha ki tudjuk csikarni a békét az új ellenféltől. Egyre több halál, egyre több árulás. Az ösztöneim óvatosságra intenek. De néha nincs más út, mint elrugaszkodni a szakadék széléről…










Hát akkor én is csatlakoznék azokhoz akik szintén nagyon szerették ezt a részt. A Prey után alig vártam, hogy olvashassam. És ismét nem okozott csalódást az író nő.

Noha ami a történetet illeti az előző után ismét gonoszkodott velünk. Már a fülszövegből is sejthető volt, hogy kb mire számíthatunk de olvasni egy egy ilyen ígéretet amit a fülszöveg ígért hát nem volt éppen jóóó.


Akadt ugyanis bonyodalom, fájdalom hiszen ebben a történetben is vesztettünk el macskákat. Ez miatt volt bennem igencsak nagy félsz, hogy ne legyen semmi a baja a kedvenc macskámnak. De szerencsére a végére megnyugodtam.

Ami magát a történetet illeti, most kivételesen vagyis többé kevésbé nem macskák keveredtek összetűzésbe macskákkal hanem jöttem a mennydörgőmadarak.
Hát igencsak érdekes „lények” de tetszett ahogy és amiket kitalált az írónő és ahogy alakult a történet.
A szereplők pedig.

Faythe, hát őt még mindig nagyon bírom. És tetszik, hogy amint a történet és az idő is halad egyre komolyabb ő is, már nem a lázadó csaj akit az elején megismertünk, hanem egyre inkább kezd amolyan alfa típus lenni. Gyúrnia is kell erre hiszen előbb utóbb övé lesz ez a szerep, de szerintem jól csinálja.

Nos ami a srácokat illeti, Marc és Jace.
Talán az előző könyv véleményében írtam, hogy eddig többnyire mert úgy láttam Jacenek semmi esélye, Marc párti voltam na de az előző óta igencsak változott a véleményem.
Már az első rész óta totál Jace imádat van <3 mégis beletörődtem a Marc dologba. Na de talán mégis van remény?

Tudjuk mi történet az előző részben, és hát nem irigylem Faythe-t amiért ebbe a helyzetbe került a srácokkal. Ugyanakkor a két pasi, főleg Jace miatt egy kicsit igen :)
Tetszett, hogy a történetbe a bonyodalmak és miegymás mellett igen sokszor előkerült a hármójuk dolga is.

Kíváncsi leszek az író nő ezt a szálat miként alakítja, igaz nagyon félek tőle, hogy mi lesz. De reménykedek és alig várom az utolsó részt.
Összességében ismét nagyon tetszett, egyre jobban imádom ezeket a macskákat :)
Aki szintén így van vele, lett egy zóna is a sorozatnak:
http://moly.hu/zonak/shifters

 "– Miért ilyen nehéz? – suttogtam.
Jace szíve vadul megugrott a vallomásomat hallva.
– Minden, amiért érdemes küzdeni nehéz.
Végighúztam a kezemet a karján.
– Mikor okosodtál ki ennyire?
Újra megjelent az árnyék a szemében.
– Amikor rájöttem, hogy semmi más nem számít. Nincs más, csak a munkám és te. Minden más kicsinyes hülyeség elmúlt. Megölni Calvint, és kiérdemelni a helyet az életedben, ennyi. Ennyi az egész világ számomra."





Értékelés:          
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése