2015. január 12.

Katie McGarry Dare you to – Aki mer, az nyer

Ha kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anyukája szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába… Ryan Stone a város büszkesége, népszerű baseballsztár – olyan titkokkal, amelyekről mélyen hallgat. Még a barátai előtt is, akikkel pedig mindenben osztozik, például őrült fogadásokban. Vajon mi a legőrültebb fogadás tárgya? Randira hívni a deszkás csajt, aki fütyül rá. Ám ami fogadásnak indul, heves vonzalommá változik, amelyre se Ryan, se Beth nem számított. A kifogástalan hírű fiú egyszeriben kockára teszi álmait – és az életét – a lányért, akibe szerelmes, a lány pedig, aki senkit sem enged igazán közel magához, immár saját meggyőződését vonja kétségbe…


 Nemrég olvastam az első részt is és tetszett de nekem nem olyan nagy szám. Azért mindenképp kíváncsi voltam a folytatásra. Ami a már első részben megismert Bethről szól. Már a könyv borítója is megfogott, szerintem nagyon klassz lett. És mint majd kiderül teljes illik is a történethez.

De térjünk vissza az elejére. Az említett első rész is tetszett de annyira mégse dobtam el az agyam tőle. Így már ezt is olvasva eddig ez a rész a nyerő igaz ennek is vannak hibái, legalábbis olyan dolgok amik annyira nem jöttek be.

Kezdésnek végre jobban megismerhetjük az első részben már feltűnt kemény csajt Beth. Akiről már akkor is tudhattuk, hogy nem éppen könnyű az élete, de most teljesen megismerhettük őt. Ahogy és amik kiderültek az életéről igazán érthető a viselkedése. Hihetetlen dolgokon ment keresztül, de úgy tűnik végre változhat az élete. Ahogy egyik ilyen rossz pillanat alkalmával új helyre kerül, egy új esélyt kapva.

Itt ismerkedik meg a másik szereplőnkkel Ryannel a dögös és jóképű baseball játékossal.  Akivel igencsak érdekesen indul a kapcsolatuk és akinek szintén nem séta galopp az élete. Mégis így szép lassan megismerve mindkettőjük karakterét azt hiszem ismét a lánynak jutott ki a java. De szerencsére mint minden ilyen helyzet itt a szőke herceg - szó szerint - fehér lovon.

Érdekesen alakította az író nő a karaktereket, és főleg ami Beth illeti őt nem is kímélte.Így érthető is, hogy miért lett a lány ilyen. Igaz a végén már néha tényleg pofon csaptam volna, hogy abba már abba azt amit csinálj és kapjon észhez, és fogadja el, hogy igenis van aki szereti, akiben bízhat és aki törődik vele.

Ezt leszámítva bírtam őt, a karakterét, főleg ami a kapcsolatát illeti Ryannel. Ezt említve ami furcsa volt nekem, lehet, hogy csak az eddig olvasottak miatt, hogy nagyon lassan alakult a kapcsolatuk, jó időbe telt mire kaphattunk valamit, de így végig olvasva ez a része a dolognak szerintem tökéletesen illet a történethez. Azokat a pillanatokat amikor már kezdtek összecsiszolódni nagyon bírtam.

Visszatérve Ryanre őt is nagyon megkedveltem, noha nekem inkább a rossz fiús pasik jönnek be jobban kedveltem őt. Hogy is mondjam a fülszöveg alapján másra gondoltam volna ami a karakterét illeti nem arra amit kaptunk, de így is tetszett. Neki közel sem jutott ki annyi minden mint a lánynak mégis akadtak gondok az ő életében is. És örültem mikor ezek megoldásának együtt láttak neki. Szerintem remek párost alkottak ahogy kezdtek összecsiszolódni és belegabalyodni a dolgokba és egymásba.

Imádtam ezeket a pillanataikat is. Nem az a tipikus mint mostanság, hogy csak ezzel vannak tele az oldalak, hanem pont annyi szenvedély, szerelem és romantika amennyi kellett és nagyon édesek voltak. Igaz helyenként így is megizzasztotta őket az író nő nem adta egy könnyen a dolgokat nekik, de remekül helyt állt a páros. A barátaikkal, család tagjaikkal az oldalaikon akik szintén remekül megalkotott karakterek lettek.

Összességében  mint írtam sokkal jobban tetszett mint az első. Mint a történet, mind a karakterek. Két fiatal akiknek súlyos gondok nehezítik az életüket mégis egymásra találnak és a nehézségek és minden ellenére egymásba szeretnek és támogatják egymást mindenben. Remek szereplők, egy szuper főszereplő páros akiket hamar megkedvelhetünk és egy remek történet aminél én legalábbis csak faltam az oldalakat, hogy megtudjam az író nő milyen véget szánt kettejük történtének. És ami ezt illeti nem kellett csalódnom mert remek lett. Csak ajánlani tudom. Akár olyannak is aki nem olvasta az első részt, mert végül is akár anélkül is olvasható a történet.

Visszatérve pedig végül a borító azt imádom. Az elsőnek kapásból nekem nem tetszett a borítója. Legalábbis a rajta szereplő pár nem jött be. Ellentétben ezzel. Imádom a borítóját. A szereplők is rajta szerintem tökéletesen illenek a leírtakra. Maga a téma is abszolút találó és érthető is ha elolvasod a sztorit :)

Egyszóval nagyon tetszett szóval aki még nem olvasta hajrá :)

És a végére pedig ahogy láttam nem is keveset olvashatunk még az író nőtől ehhez a sorozathoz. Az eddigi és a további kötetek:





Értékelés:          
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése