2016. december 28.

Lakatos Levente - A pillangók ébredése

Liza ​​szinte összeroppan kényszer szülte kapcsolatának béklyói alatt.
Az aranykalitka egyre szűkebb számára, a boldogság lehetőségétől is megfosztottan semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszakapja szabadságát. Az összeomlás peremén egyensúlyozva egy botrányos éjszakát követően úgy dönt, hogy külföldre utazik.
A kormánypárt új szóvivője, Szentesy Igor veszélyesen mélyre merül a politikai hazugságok feneketlen tengerében. A férfi, a válófélben lévő elnök jobbkezeként számtalan külföldi útra hivatalos, ami éppen kapóra jön a számára: idegen nők ágyában hajszolt élvezetekkel vesz elégtételt darabokra tört szívéért.
A politikai érdekek által szétválasztott páros útjai egy görögországi este keresztezik egymást. A kettejük között fellángoló szenvedély újabb fájdalmat szít vagy ezúttal kegyelmet gyakorol felettük a sors?
A kétszeres Aranykönyv-díjas Lakatos Levente hatalmas sikernek örvendő Szigor című regénytrilógiának második kötetében érdek és érzelem ismét összecsap.


Arcpirító erotika és gyilkos hatalmi játszmák csipetnyi humorral megszórva – lépj be Szigor világába!

Először is szögezzük le, hogy eddig nálam a Szigor sorozata az amit a legjobban imádok Levitől. Teljesen beleszerettem Igor és Liza történetébe. Ez a nagy kedvenc. Imádom. Olvasni is fantasztikus volt. Az első rész vége után meg pláne.

Igaz magával az olvasással akadt néha gondom. Hogy hétköznap olvastam és főleg mostanság, hogy meghalni sincs időm az ünnepek miatt. Így mindig csak egy keveset tudtam olvasni belőle.Pedig ez is egy olyan olvasmány amit egészben egy huzamban jó kiolvasni. Na de végül is ez sem rontott az élményen. Hajnali 4kor keltem a héten amikor olvastam és mentem dolgozni szerintem kicsit se néztek zizinek, hogy míg mindenki meg akar fagyni hajnalban és kómás a buszon nekem az volt az első, hogy vettem elő a könyvet. Mert többnyire csak munkába és hazafelé jövet tudtam olvasni. Szóval csak ez az oka, hogy eddig tartott. Igaz ennek is megvolt az előnye, hogy nem olyan rövid ideig hanem hosszabban élvezhettem a kedvenc párosom történetét.

Levente ugyanis ismét nagyot alkotott. Pláne az első könyv vége után volt nagyon várós. De végre ismét elmerülhettem ebben a politikával és intrikákkal átszőtt világban ahol Liza és Igor próbálja megtalálni a helyét. És egymást is.

Hiszen az első rész végén főleg Liza döntése miatt elváltak az útjaik. Így indul ez a történet. Noha jó időbe és egy véletlenbe telik az ismét találkozás Levente addig sem hagy unatkozni bennünket. Hiszen addig is zajlanak az események. Mert a párosunk még mindig egymás ellen harcol a politikában. Liza még mindig az áll kapcsolatban él Sándorral. Aki a barátja és mondhatni szövetségese volt eddig de most már mintha nem lenne a lány mellett. Az meg csak inkább mélyebbre sodorják őt, hogy Igor sincs mellette.

De szerencsére Levente egész hamar segít a dolgokon.

Hiszen egy hirtelen döntésnek hála Liza és a barátnői Rodoszon találják magukat. És csak, hogy végre ismét beinduljanak a dolgok itt fut össze ismét a kedvenc párosunk. Az első rész végén lévő elválás után nagyon vártam az újra találkozás pillanatát. Ezt a részt illetően sem csalódunk ismét Leventében.



Külön külön is nagyon szeretem az általa megálmodott két karaktert Lizát és Igort. Lizát aki egy régi tette miatt kényszerül ebbe a kapcsolatba Sándorral és amiért úgy érzi sosem szabadul ebből és nem lehet boldog. Pedig ebből a boldogságból végre érez valamit Igor mellett. Noha ott lebeg mindig a fejük felett, hogy ez számukra tiltott.

Ugyanakkor ismerhetjük már Igort is. Tudjuk milyen férfi. Aki nem éppen bírja egy nő mellett. Legalábbis eddig ilyennek ismerhettük. Tetszett az amit Liza művel vele. Mert jóformán mindketten egyre inkább rabjai a másiknak. Noha sok minden és mindenki áll közéjük, nem éppen kis dolgok is. De szerencsére Levente nagyon rendes hozzájuk és hozzánk is hiszen mielőtt ismét beütne valami kapnak egy kis együtt töltött időt.


Noha Igor nem nagyon akar ismét engedni ennek az érzésnek ami Lizához vonzza azok után ahogy a nő otthagyta őt mégsem tud ellenállni. Nem megy nekik, hogy távol maradjanak egymástól. Ez jól is van így. Imádtam ezeket a részeken ahol ismét egymásba gabalyodtak.

A szikrák, a forró pillanatok ezúttal sem hiányozhattak. Szenvedélyben ezúttal sem volt hiány és igazán erotikusra sikeredett jeleneteket olvashattunk róluk. Igaz kettejüket ismerve nem is csoda. Levi ismét remekül átadta nekünk a kettejük érzelem dús kapcsolatát.

Pedig sajnos sejthető volt, hogy míg ők ismét egymásba feledkeznek valami igencsak készül a háttérben. De ettől teljesen is feledkeztünk azok a pillanatok erejéig amíg ők együtt voltak. A szenvedély mellett ugyanakkor a csipkelődés, humor sem hiányozhatott a kapcsolatunkból. Hiszen tudjuk, hogy milyeneket ők ketten egymás mellett. Imádom ezt a párost. És bátran kijelenthetem, hogy Levente eddigi párosai közül nálam ők a Best :)

Természetesen ha ők a kedvenc karakterek akkor itt is ahogy a legtöbb történetben akad olyan aki nem éppen a szívem csücske. Na itt ilyen Erika. Hát ez a rész után meg pláne nem lett szívem csücske. De hát na mindenhova kell egy ilyen karakter is. És persze a gubancok amiket okozhatnak ezek a szereplők.

Levi ezt is remekül megoldotta mert ismét volt minden a történetben ami ahhoz kellett, hogy az ember vagy ne tudja letenni vagy csak nagy kínok árán. Nekem ez utóbbi jutott ki de legalább egy kicsit tovább tartott. Na és a vége? Ejnye ejnye.... hát szabad ilyet véget írni? Ez azonnal folytatásért kiállt szóval tűkön ülve várom a harmadik részt amiben minden eldől....



Minden politikai ármány és miegymás ellenére ők ketten ismét egymásra találtak ebben a részben és még közelebb is kerültek egymáshoz. Igaz ismét olyan véget kaptunk mint az első résznél csak remélni merem (Légyszi Levi:), hogy a harmadik részben mindennek ellenére ami közéjük áll jó véget kapnak. Szerintem mindenki annyira megszerette a párosukat. külön külön is persze de együtt meg pláne, hogy nem élném túl - én legalábbis - ha ez ennyi minden után nem jönne össze nekik. Szóval nagyon várom és csak így tovább mert ez fantasztikus lett :)

Ha egy jó olvasnivalóra vágytok akkor egy kis (vagyis jóóóó sok) Szigor kell nektek :) és jött még egy kis kedvcsinálónak néhány kedvenc idézetem Leventétől.

Értékelés:



És a végére csak, hogy tudjuk mire is számíthatunk még Szigorral kapcsolatban jöjjön a harmadik rész fülszövege és csodás borítója: 




Egyszer minden történet véget ér.
Egyszer minden titokra fény derül.
Egyszer minden szerelem elmúlik?


Liza és Igor boldogságáért magyar olvasók ezrei szurkolnak. A Szigor-trilógia zárókötetében végre kiderül, hogy az imádott páros jövője eggyé forr vagy a politikai csatározások veszteségeként örökre búcsút kell inteniük egymásnak. Ami biztos: eljött az ideje annak, hogy végre mindketten megtanulják a hatalom szabályait.






Hát kicsit vészjósló is de sokat imádkozok addig, hogy Liza és Igor boldogan jöjjenek ki ebből. Az már biztos, hogy nagyon várós lesz a könyv :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése