2017. május 26.

Mia Asher - Laza erkölcsök

Eladom a lelkem,
de nem érdekel.

A szerelem önző

A nevem Blaire.
Én vagyok a rosszlány.
A másik nő.
Aki végül sosem kapja meg a pasit.

Én bukom a gazdag pasikra.
A kurva.
A gyökértelen.
Akit imádtok gyűlölni.

Én is utálom magam
Mindenkinek van egy története.
Készen álltok az enyémre?

Hát meg kell mondjam jó ideig talonban állt nálam ez a könyv. Mikor megjelent ez a történet ezzel az első résszel annyira nem is nyerte el a tetszésemet. Hanem ahogy jött az infó a második részről annak a fülszövegével na akkor mondtam azt, hogy azt olvasni akarom. De ugye mivel az a második nyilván kellene hozzá egy első így most eljutottam oda, hogy csak elolvasom. És megérte. Mert nagyon jó kis történet. 

Pedig közel sem az a szokványos csöpögős, romantikus vagy éppen erotikus történet. Ez egy kicsit sem az. Talán pont ezért tetszett ennyire. Mert nem sok ilyen könyvet lehet olvasni. Én legalábbis még nem hiszem, hogy találkoztam ilyennel. 

Amiben ennyire a való élet van jelen. A néhol kemény valóság. És ahogy olvasod te is belecsöppensz ebbe a világba. Blair világába. 

Aki közel sem egy olyan főhősnő akiket megszokhattunk. Ez az ő története. Ami nem szól másról mint egy olyan nőről aki már nem tud és nem is akar szeretni, vagy azt, hogy szeressék őt. Teljesen üres ilyen téren. Csak egy dolog érdekli őt. A pénz. Amit nem éppen hétköznapi, szokványos módon szerez meg. És akárcsak azok a férfiak akiket mostanság megismerhetünk történetekben Blair is olyan mint ők. Vagy mint a férfiak akiket kifog maga mellé ebben a történetben. Mindig megkapja amit akar. Egy nagyravágyó, pénzre hajtó nőt ismerhetünk meg a személyében aki a testét használja, hogy elérje a céljait. Aminek természetesen megvannak az okai is. Hogy Blair miért ilyen nő lett. Magára a karakterére nem tudom, hogy mit mondjak, hogy kedvelem e vagy sem... Voltak jó pillanatai amikor mintha levedleni látszott volna ez a hideg, érzéketlen álarcot de persze nem tartott sokáig. Ilyenkor egészen kedveltem őt. De a többi részre se mondom, hogy nem bírtam vagy ilyesmi csak nem számítottam, hogy ennyire kemény nő lesz, hogy ennyire nyers. Igencsak kimondott mindent amit gondolt vagy érzett. Vagy inkább nem érzett. 

Nagyon más volt ez miatt a történet és pont ez fogott meg benne. Pedig már jó ideje szemezek vele és nem is nagyon akartam elolvasni. De örülök, hogy csak belevágtam mert nekem bejött. 

De ha már Blair megvolt akkor jöjjön Ronan és Lawrence. Rögtön kaptunk úgymond egy jó és egy rosszfiút. Általában ha választani kell akkor rögtön a rosszfiú mellett döntök de itt most annyira tetszett mindkét pasi karaktere, hogy végem van. Pláne, hogy lehet a rosszfiúról is kiderül, hogy nem is annyira rossz? Okoznak itt meglepetést a fiúk is. 


Az egyikünk próbálja levarázsolni Blair álarcát és megkeresni azt a nőt aki képes szeretni és aki képes elfogadni, hogy szeressék. A másik férfi pedig ugyanolyan mint az eddigi férfiak Blair életében. Nem kicsit van eleresztve pénzzel és mellé még dögös is és fantasztikus az ágyban. Na meg persze nem akar semmi érzelmet a kapcsolatban. Tehát tökéletes Blairnek. 

Annyi csupán a bibi, hogy az egyikünk kezd fontosabb lenni a lánynak mint ő azt szeretné. Olyan érzéseket kiváltani belőle amiket nem akar, amikről nem akarja elhinni, hogy képes érezni. És ez elől amennyire csak teheti menekül. Ugyanolyan kapcsolatokba mint eddig. 

Ezeket a történéseket pedig hihetetlenül őszintén meséli el nekünk, nem szépíti a dolgokat. Tetszett benne ez, ugyanakkor néhol sajnáltam is amiért ilyen nő lett. 

És persze csak, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, vagyis ennél is bonyolultabb legyen egy igencsak érdekes fordulatot kapunk a végére. Komolyan azt hittem a falat állok neki kaparni a végén :D Na jó aztán végül csak nem kezdtem neki mert megnyugtatott a tudat és most örültem amiért úgymond ennyire későn olvastam el a sztorit. Ugyanis már megjelent a folytatás és úgy olvashatom tovább, hogy nem kell várjak rá. Mindennek megvan az előnye. Szóval ezután jöhet a folytatás amiért én odáig voltam anno. Így, hogy most már elmondhatom, hogy az első részt is szerettem.

Összegezve tehát ahhoz képest mennyi ideig tartottam a sztoritól nekem nagyon tetszett. Nem az a tipikus tucat történet. Ez teljesen más mint amiket eddig olvastunk. Egy nem mindennapi nő mesél az életéről kíméletlen őszinteséggel. Ezek mellett mégsem hiányozhattak a szokásos elemek a történetből. Romantika is szerepel az étlapon, erotika, szex és a pénz társaságában. Egy kemény múlt mellett ami mindennek az okozója. 

Ez egy olyan nő története aki hála ezeknek a férfiaknak nem tudja, hogy a szívére hallgasson amik teljesen új, ismeretlen érzések felé hajtják. Vagy az eszére és járja továbbra is az eddig saját maga számára biztonságosnak vélt utat. 

Igaz maga a történet kivitelezése néhol lehetett volna kicsit részletesebb. Ezáltal a könyv is lehetett volna hosszabb. Én még tudtam volna olvasni róluk, néhol bővebben is. Hiszen még nagyon sok meglepetésre számíthatunk szerintem. Én úgy érzem a férfiak részéről főleg szóval kíváncsian esek neki nemsokára a folytatásnak és meglátjuk :)

Addig pedig aki egy nem mindennapi történetre kíváncsi Blaire szemén keresztül akkor csak ajánlani tudom. Mert mindezek ellenére egy remek történetet kapunk. Én csak úgy faltam az oldalak pedig ahogy említettem nem egy romantikus történet. Mégis szenvedélyes, izgalmas, néhol mocskos mégis az utolsó oldalakig fent tartja az érdeklődésed. Szóval aki még nem tette szerintem érdemes elolvasnia Blair történetét. Igaz ez inkább a felnőtt olvasó közönségnek ajánlott..


Értékelés: 


A végére pedig aki netán nem olvasta még és felkeltette az érdeklődését a történet vagy éppen ezt olvasta még csak és kíváncsi akkor lessen tovább a következő rész fülszövegéért :) 

A szerelem a legédesebb méreg.

Lawrence:
Az mondtam neki, hogy a testét akarom, nem a szerelmét.
Hazudtam.

Ronan:
Egy hazugságba szerettem bele
Maga volt a szépség és a romlás.
Csókolni őt, akár egy kellemes dallam.
Testét birtokolni, vad költemény.
Szeretni őt, a bukásom.
De az enyém volt.
Legalábbis ezt hittem.

Blaire:
Az egyik férfi a szerelmét kínálja.
A másik a világot.
Zuhanok, zuhanok, zuhanok
S a vége nem látható.
Ki tudja, meddig még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése