2018. február 6.

Érkezik a Megölni Sarait

Sziasztok! 


Nem pont mostani a hír és nem is tudom, hogy osztottam e már meg veletek vagy csak akartam :) Van a Könyvmolyképző kiadónak egy könyve: J.A.Redmerski - Megölni Sarait a címe.  Az írónő sokunk számára főleg a Soha határa című könyvekről lehet ismerős. 

Nos én azt is imádtam az írónőtől. De engem igazán ezzel a sztorival vett le a lábamról. Pedig közel sem egy kategória a kettő. Ez a története igencsak kemény és más mint a már említett sorozata. Engem mégis ha választani kell akkor rögtön ez vett meg. Imádtam. Brutális, kőkemény sokszor. Mégis van benne szenvedély, érzelmek.  Minden ami kell. Az egyik legszuperebb könyv! 

ÚJ történet A Soha határa szerzőjétől!

„Más. Kicsavart. Letehetetlen. Izgalmas.” – Szinna, moly.hu

Megérkezett J. A. Redmerskinek, a New York Times, a USA Today és a Wall Street Journal bestseller szerzőjének új bűnügyi sorozata, a Gyilkosok társaságában első kötete. A Megölni Sarait fordulatos, izgalmas, veszélyes helyzetekkel és a határokat feszegető főhősökkel teli regény.

Sarai mindössze tizennégy éves volt, amikor édesanyja kiszakította az általa ismert világból, hogy attól kezdve egy kegyetlen drogbáró mellett éljen Mexikóban. Idővel a lány elfelejtette, milyen a normális élet, ám sosem adta fel a reményt, hogy egy napon elszökhet a telepről, ahol az elmúlt kilenc évben fogva tartották.

Victor hidegvérű bérgyilkos, aki Saraihoz hasonlóan, kiskora óta mással sem találkozik, csak halállal és erőszakkal. Mikor a telepre érkezik, Sarai meglátja a férfiban a lehetőséget a szökésre. Ám a dolgok nem a terve szerint alakulnak, és a lány egyik veszélyes férfi karmai közül a másik szorításába kerül.

Menekülés közben Victor egyre kevésbé hallgat az ösztöneire, és úgy dönt, segít Sarainak. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Victor azon kapja magát, hogy bármire képes azért, hogy megóvja a lány életét, akár még a testvérével, Niklasszal való kapcsolatát is feláldozná, aki mostanra – csak úgy, mint mindenki – holtan akarja látni Sarait.

Ahogy Victor és Sarai lassan megtanulnak bízni egymásban, a köztük lévő különös vonzódás pedig erősödik. Ám lehet, hogy végül tapasztalata sem lesz elég, hogy megmentse a lányt, mivel az olyan hatással van a férfira, ami a saját halálához vezethet.

Merülj el az izgalmakkal és veszélyes helyzetekkel teli történetben!

Na és akkor a jó hír. Megfilmesítik a sztorit! Bizony ám! Ki olvasta még és szerette a történetet? Na és a folytatás? Már csak azt remélem ezek után hamar érkezik mert a vége után ölni tudnék érte :D 

A másik hír pedig atya ég!!! Ennek örülök a legjobban. Mert imádom ezt a pasit. Minden telenovelláját láttam és imádtam. A férfi főszereplő Victort nem más fogja alakítani mint a telenovella sztár William Levy. Imádás van!  Az tuti, hogy ennél jobb pasit el még én sem képzeltem volna el Victor szerepére! 


Az biztos, hogy kíváncsian várom! Mind a filmes verziót mind pedig remélhetőleg könyv formában majd a folytatást! 

Addig is Gabó barátnőmmel Ella Steele írónővel aki még nem olvasta a sztorit most szépen nekiesünk. Én azért mert ezek után kell egy ismétlés, ő pedig azért mert még nem olvasta. 

És a férfi mellé már női szereplőnk is van. Ő nem más mint Alicia Sanz. Nekem ő nem ismerős de szimpatikusnak tűnik. Kíváncsian várom. Addig is tessék Megölni Sarait olvasni! 


" – (…) Nem vagyok a hősöd, sem a lelki társad, aki nem hagyja, hogy bármi rossz történjen veled. Először mindig az ösztöneidben bízz, engem pedig tegyél a lista végére! " 


" Kíváncsi vagyok, vajon én járok-e a fejében. Mivel én képtelen vagyok megállni, az enyémben egyfolytában ő jár. " 


" Nem ütök meg nőket, csakis akkor, ha azok fegyvert szegeznek a fejemhez. " 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése