2018. február 25.

Idézetek: A sötétség fogságában

Ha már A sötétség fogságában akkor vegyesen a régi és az új verzióból érkezzen pár idézet. Most végeztem ki a bővített változatot. Még mindig csak pislogok. És sóhajtozok. Andrew Dark ugyanis ismét levett a lábamról!  Imádtam! Fantasztikus volt ismét olvasni róluk. Sokkal bővebben. Sőt! Hiszen nem kevés pluszt kaptunk az eredeti verzióhoz képest. Nem véletlenül volt az első is a nagy kedvenceim az írónő könyvei közül. Ezzel pedig csak még inkább az lett. :)

Még lógok előtte egy értékeléssel és egy könyv befejezésével de a héten majd mindenképpen érkezik a bővített Andrew értékelése. Addig is néhány kedvenc idézet :) <3
Köszönjük Anne L.Green! :)


Anne L. Green: A sötétség fogságában - A nők tényleg a zűrös pasikhoz vonzódnak?
(Válaszolva a kérdésre: Bizony azokhoz :D ) 

Andrew Dark egy drogkartell vezetőjeként élvezi a hatalom és a pénz adta lehetőségeket, ám ebben a sötét világban mindennek megvan az ára. Hamar ráébred erre ő is,  amikor egy alkalommal hiba csúszik a számításaiba. Elraboltatja az áruló embere húgát, a szókimondó és csinos Christine Stuartot. Fogva tartó és túsza között kínzó vágy ébred. Háttérbe szorulnak a józan, ésszerű döntések. 

Vajon Andrew Dark,a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? A férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre? 




" – Te sokkal jobbat érdemelsz nálam, ezt te is tudod.
– És ha nekem nem kell más, csak te? " 


" Eladtam a lelkem, és nincs menekvés, a sors most benyújtja a számlát. " 


" Eljutottam arra a pontra, hogy bár ő volt az én rabom, mégis én vergődtem csapdában. " 


" – Életemben először vagyok szerelmes, és ezt az érzést nem fogom soha megbánni – és ebben egészen biztos voltam. "


" – Ki vagy te?- Odalépett elém. Megrémített, hogy erről őszintén beszéljek, pedig tudtam, nincs másik út. – Nem arra az Andrew-ra gondolok, akit másoknak mutatsz, hanem arra, aki itt vagy legbelül – rátette a kezét a szívemre, ami az érintésére hevesebben kezdett verni. Megfogtam a kezét, és fájdalommal a lelkemben ránéztem.
– Félek, hogy csalódást okoznék neked – suttogtam. "


" Te jelentesz nekem mindent, Chrissi, az igazi szerelem veled kezdődik és veled ér véget. Szeretlek, érted képes lennék meghalni és a pokolból visszatérve mindent újrakezdeni. "


" (…) mikor a közelemben van, olyan leszek, mint valami narkós. Minden megszűnik létezni számomra, csak őt látom és csak őt érzem. "


" Minden jó pasinak van valami beütése. "


" A remény tesz minket erőssé.
Ezzel harcolunk, ha már minden más elvesztett. "


" – A józan ész azt diktálná, hogy menekülj, vissza se nézve.
– Csakhogy engem hosszú idő után végre nem az eszem, hanem a szívem irányít. "


" – Honnan tudja, hogy nem próbálok megszökni? – Pofátlanul csábítóan vigyorgott.
– Nem fog, mert kíváncsi – kacsintott felém. " 


" – Nincs kedve velem vacsorázni? – Olyan gúnyosan és dacosan nézett rám, ahogy csak tudott.
– Adjam el a lelkem az ördögnek? " 



" - Láttad a képét? - röhögött Tony Chris felé. - Megért volna egy fotót. 
- Cuki volt - kacagott szívem hölgye is. 
Cuki? Adok én ezeknek olyan cukit. " 


" - Tudja, Reggie, esélyünk sem volt. Annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, ki ő, beleszerettem. Na, nem a drogcsempészbe, hanem abba az Andrew-ba, aki az álarc mögött rejtőzött. "


" - Nincs neki arra szüksége, de a szerelem terén elég tapasztalatlan. Ti maffiózók csak hiszitek, hogy beszéltek a nők nyelvén. " 



Az eredeti verzióról olvashatjátok az értékelésem itt:
http://lizzy-olvasokuckoja.blogspot.hu/2018/01/anne-lgreen-sotetseg-fogsagaban.html 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése